Itt éppen  vidéki birtokomon pihenek

Szasztok, Erik József el Santhynor vagyok, haveroknak csak Józsi. Luis baromira irigyel, mert felkerültem a facséra. Mikor utoljára néztem 974 megosztásnál jártam. Nyilván, mert nagyon szép vagyok. Arra most pontosan nem emlékszem, hogy kerültem az utcára múlt szerdán, valszeg nyitva maradt a kapu én meg kint rekedtem. Illetve emlékszem, de ha az ANYA is olvassa, tuti leszedi a fejem, úgyhogy fátylat rá. Mázli meg csak nem köpi el. Bár állandóan jártatja a száját, nem lehet tőle rendesen aludni. No, mindegy, szóval kint maradtam. Régóta játszottam a gondolattal, hogy szét kéne nézni, de meleg is volt, meg ezek képesek elsíbolni a vacsimat, csak mert nem vagyok otthon.

Na, szóval elindultam. Jó tempóban haladtam, épp gondoltam megállok és átgondolom a helyzetet (ez nálunk dogoknál nem olyan egyszerű, mert ANYÁék is mindig mondják, hogy nem az eszemért szeretnek), mikor felfigyeltem, hogy kétlábúak is megálltak gondolkodni. Furán csoportosultak egy oszlop mellett, na, mondom, nincs más fa a környéken, hogy sorba álltok?? Beálltam én is, mert már nekem is kellett, meg ugye a szokás hatalma.., erre jön egy nagy kék doboz. Hát, ha éltetek már büdöset!! ANYA doboza kisebb, de azt már belaktam, kellemes Józsi szaga van, csak hogy mindenki tudja, merre hány méter. A kétlábúakkal felmásztam a dobozba, az bezáródott és elkezdett rángatni. Szerintem ez bunkóság, így rángatni… Le is feküdtem rögtön, még a végén elesem, azt bajom lesz. Pedig kár lenne értem, mert szerintem csak egy van belőlem. Kétlábúak rendesek voltak, hagytak sok helyet nekem. Tényleg sokat. Ők ugyan kicsit szorosan voltak, de távolról csodáltak, ahogy kell. Elégedett voltam a dobozzal, mert büdösnek ugyan büdös, meg rángat, de jól lehet haladni vele. Jött egy kabátos kétlábú, mindenki mutogatott neki valami cetliket. Kérdezte tőlem is van-e bérletem? Ja, csak az van… Mentünk már jó ideje, közben néha kinyílt a doboz és a kétlábúak helyet cseréltek más kétlábúakkal. Épp kezdtem elunni, mert egyik se beszélgetett velem igazán, mikor aztán megérkeztünk egy nagy helyre. Később mondták, hogy egy nagy íróról elnevezett kerek tér a neve, a Móricz Zsigmond.

Képzeljétek, már vártak. Nagyon kedves kétlábúak voltak, rögtön kérdezték hol vagyok. Speciel elég nehéz nem észrevenni engem, mert egyrészt gyönyörű vagyok, másrészt marha nagy. Jó, most kicsit összeszedtem magam és nyolcvan kiló vagyok, de amikor még karcsúbb voltam, akkor is bő hetven, szóval elég nehéz nem észrevenni. Mondták, legyek jó kutya és menjek velük. Hát, mondom, ezen ne múljon senki boldogsága.

Ezeknek is volt doboza, egy VIP doboz. Csak én utaztam benne és közben még beszélgettek is velem. Mentünk rendesen és nem álltunk meg minden görbe fánál (ez mondjuk akkor már kezdett problémás lenni, mert eléggé kellett volna). Lehet persze, hogy a kétlábúak féltek, hogy lemaradunk a vacsoráról. Végül is nekik volt helyismeretük.

Aztán mondták megérkeztünk, Illatos út. Nomen est omen, hogy ott milyen illat kavalkád volt!! Egyszemélyes szobát kaptam. Mondjuk az ANYA szőnyege az ágy előtt puhább, de gondoltam, úgyse maradok sokáig, biztos jönnek értem mindjárt.

Így indultam világhódító útra

Aztán kaptam vacsit, meg szétnéztünk egy kedves kétlábúval az udvaron. Később az erről készült kép járta be a Világot. Nem azért mondom, de még az USA-ból is érdeklődtek utánam. Közben ANYA telefonált, hogy nem vagyok-e ott. Hát hol a viharban lennék, mikor itt vagyok. Ez egyébként tökre érdekes, mert a kedves kétlábúak simogatták a nyakamat egy csipogó palacsintasütővel és megbeszélték, hogy felhívják ANYÁt. Ez valahogy a csipogással volt összefüggésben és emlékszem, mikor ANYA ott pár hónapja nyakbabökött engem is és a Mázlit is (ANYA és Apa állatorvosok, állítólag nekik szabad böködni. Szerintem akkor sem szép dolog, de most nem erről van épp szó.)

Sajnos nem tudtam a telefonhoz menni, mert vacsorailag voltam elfoglalva, de állítólag elindította a megmentő sereget. A sereg eléggé késett, már kezdtem aggódni, hogy kénytelen leszek ott tölteni az éjszakát, de végül csak odaért. Apa jött értem, kicsit meg is sértődtem, hogy nem az egész család, de egye fene. ANYA épp a betevő csepimért dolgozott, tesó meg leckét írt. Mázli jobb, hogy nem jött, nehogy már itt utazgasson nélkülem. A macskák meg utálnak utazni.

Ilyen hasznos segítség vagyok költözés közben:))

Hazafelé Apa elég kimért volt, de én tudom, hogy így leplezte az érzelmeit. Aztán otthon zavarában kibontott egy csepit, én meg jól nem árultam el, hogy túl vagyok már egy vacsin. Nehogy már lefogyjak, vagy mi. Mázli ugyan szaglászott, de mondtam neki, ha bebuktat a dupla vacsorával, ágyelőként (mit jelenthet ez?) végzi.

Eléggé elpilledtem a nap végére. Annyira, hogy másnap nem is igen gondoltam felkelni. Míg ANYÁék a macskákat és Mázlit hajkurászták kifelé, én addig avantgarde kisasztalnak álcáztam magam a nappaliban, így elkerültem a kirekesztést. Nincs semmi baj a kerttel, csak tele van macskával, Mázlival, pedig gondoltam a memoárjaimon fogok dolgozni.

Na, szóval így utaztam a 33-as buszon.

A macskák, szemtelen, pökhendi, rátarti macskák! A minap legalább egy közülük pórul járt (nekünk meg kacag a májunk Szöszkével).

A kultúrebek (mi) a vizsgálóasztalon

Képzeljétek el a jól ismert jelenetet az ebédlőben:  Mici (brrr, micsoda név), szokása szerint a konyhaasztalon nyalogatja a fenekét (mi persze tudjuk az illemet Szöszkével: legfeljebb a kezelőasztalon üldögélünk kulturáltan). Mikor is a pedáns gazdi dallamos, lágy hangon, mely legyezgette a hiúságát (engem bezzeg a sodrófával  legyezgetnének, ha kipróbálnám a konyhaasztalt) meglegyintette azt a pohos macskafenekét, majd gyengéden letörölte a fehér port, amit Mici mindig maga után hagy. De itt hiba történt a mátrixban- mert hirtelen felindulásból a por nem a szivacson, hanem egy mikroszkóp alatt landolt.

A macska rettenetes társbérlői

Na mit gondoltok, mi jött le Mici nem éppen púderes hátsófeléről? Egy csomó bolhatojás! Durva, mi? Persze, mert eddig a kuka gazdája azt gondolta, hogy az ilyen puccos nyivákológépeken nem fog a bolha! Minket bezzeg havonta leápolnak azzal a cseppentős vacakkal, meg időnként valami nyakörvet is ránk aggatnak.
El is kapták a grabancát, kapott nyakörvet (na nem olyan kis dizájnos pirosat, amit a sarki butikban kapni, hanem valódi atombiztos bolhanyakörvet a rendelőből!), kapott ő is cseppeket és egy jó fenékbebillentést, végre! Azt hiszem, most egyhamar nem fog az ebédlőasztalon nyalakodni az a kotnyeles bolhazsák!

Szerintem én imádom a csokit!
Csak azért, mert még sosem ettem, nem mondhatom, hogy nem imádom. A múltkor láttam az egyik dokinőt, aki szenvedő arcot vágott, majd bekapott valami lila csomagból előkapott jó szagú barna cuccot és felderült az arca, tolta befelé! Mivel éppen nem voltak a váróban, a többi kétlábú is odarohant, "CSOKI!"-kiabálták.
Naná, hogy én is odaszáguldottam, hogy na mi lesz nekem is adjatok, erre olyan arcot vágott az egész banda, mint amikor a szomszéd macska romlott párizsit kukázott. (Oké, bevallom az én voltam :)))

-Neeeem, fúúújj, nem kutyának való!- Akkor, ha szabad kérdeznem ti miért tömitek kétpofára???!?!?
Aztán elkezdtek valamit hablatyolni, hogy méreg, meg hányás, meg szívritmuszavarom lesz tőle, meg hogy én egy a teobromint lassan lebontó állat vagyok! Egyrészt mi a fene az a teobromin, másrészt lebontó állat aki mondja!
Á, mindegy, jól megsértődtem, aztán bosszúból elmentem megrágcsálni a lábtörlőt, meg lipisilni a vadiúj krómacél hamutartót ...
De azért biztosan imádom a csokit!

Ez vagyok én, Louis. Na itt azért megszeppentem, ennél sokkal virgoncabb vagyok az életben, csak hát még sohasem volt blogom. A haverom még a képét sem merte ide dugni, ő annyira betojt a világhálótól. Na, azért lekaptuk őt is. Ő Szöszmösz, a szöszke kopaszkutya. Frankón mondom, hogy kopaszkutya, csak hát ezzel az ellenállhatatlan lobonccal áldotta meg a sors, még szerencse, hogy a gazdája kutyafodrász itt a rendelőben!
Itt éppen második otthonomban, egy állati orvosi rendelőben várom, hogy végre történjen valami.