Légyszi, valaki fogadja be!!!

Legalább egy hete dekkol a rendelőben ez a kis fehér bigyó, ez a kis vakarcs, ami állítólag nagyon édes, zabálnivaló- mondja mindenki aki a rendelőbe beteszi a lábát, de még senki sem szabadított meg tőle! Úgy hívják, most kapaszkodjatok meg, hogy SZESZÍLIA, nem Cecília, az túl alpári lenne egy ilyen kis drágaságnak. Mindjárt lepisilek valamit!
Az a helyzet, hogy nagyon nehezen bírom a konkurenciát (igen, ez most itt az őszinte kitárulkozás ideje:))). Hát nem én vagyok a rendelő helyes, cukipofa, drága egyetlen zabálnivaló kutyája? Na, jó még a Szöszke is, de ő szerencsére csak ritkán jön.

Van ám neki könnyfakasztó sztorija is, vegyék elő a zsebkendőket, mer mondom: elveszett, vagy inkább kidobták, elvitték a sintérek, majd a fődoki saját könyörületes lapát kezével megszabadította a sanyarú rabságból, majd az egyik dokinő már egyáltalán nem lapát kezével megszabadította az óriási kinövéstől a kis tünde-bündi pocakján! (A gazdám szerint valami emelődaganat?) ja, most mondja, hogy kis buta vagyok, mert EMLŐDAGANAT. Hát nem tök mindegy, könyörgöm! Az a lényeg, hogy már nincs rajta!!!
Tehát tessék örökbefogadni ezt a kis fehér szőrgombócot!
A reklámszlogen: Tegyen boldoggá két kutyát egy csapásra! A kis fehér Szeszíliát- aki másra sem vágyik, mint szerető gazdára, és ENGEM, mer én meg másra sem vágyom, mint hogy Én legyek újra a sztár!

A jelenleg szomorú sztár, hadd legyen újra vidám, légyszi!